Nagy Zoltán


Margaret antikva




Magyar Grafika 1982
Vémi József tervei alapján


A főmérnök


Font leltár

Ecsetírás

Lubalin plakát

Izvesztyija cikk


Az illusztrációkat Vémi József készítette.

Copyright © Vémi József; Nagy Zoltán örökösei; Gidata Kft, 2006.

Módosítva: 2006. 07. 17.

Nagy Zoltán

Fémesen csillogó ólomötvözet rudacska, a végén egy betű tükörképe. Ólombetűk sok kis rekeszben, fémszekrényben. Fémszekrények egymás fölött, folyosószerűen elrendezve, több teremben. A fémszekrényeken idegenül csengő nevek. Hajdanvolt betűművészek nevei és munkái, amelyek az idő rostáján fennmaradtak és érdemesnek ítéltettek arra, hogy forró folyékony ólomötvözetből fémrudacskák legyenek. Évszázadok fáradságos küzdelme merevedett ezekbe a fémformákba, köztük az „erdélyi Féniks”, Misztótfalusi Kis Miklós és kései tisztelője, Nagy Zoltán munkái.

1920. április 7-én született Pestújhelyen. Tizenöt éves korában betűszedést tanult a budapesti Minerva Nyomdában. Itt teltek az inasévek, itt jegyzi el magát egy életre a nyomda levegőjével, a betűk tiszteletével. A kitűnő rajz- és formaérzékkel megáldott fiú néhány év múlva már a nyomdászszakszervezet tipográfus tervező és ólommetsző tanfolyamait látogatja, ezzel párhuzamosan az iparrajziskolán alakrajzot tanul. A metszőtanfolyamokon megismerkedett a kor nagynevű oktatóival, Kun Mihállyal, Novák Lászlóval, Wankó Vilmossal és nem utolsósorban Vértes Jenővel, akihez élete végéig baráti szálak fűzték. Ő ösztönözte, biztatta és segítette a válságos időkben. A katonaságnál litográfus és térképrajzolóként tevékenykedett, alkalma nyílt megismerkedni a sokszorosító technikák fortélyaival. 1945–46-ban Egerben talált munkát, rövid ideig reklámgrafikusként dolgozik, a negyvenes évek végén bábfigurákat készít és színházi díszleteket fest. 1948-ban az Athenaeum Nyomda betűszedőtermében találjuk, ekkor már a továbbtanulás gondolatával foglalkozik. 1949–52 között a budapesti Műszaki Egyetemen tanult, nyomdaipari szakmérnöki képesítést szerzett. Ez idő alatt az Athenaeum műszaki vezetőjének helyettese. Nem sokkal az egyetem elvégzése után két évig a Nyomdaipari Igazgatóság tisztviselője. 1955. januárjában meghívják az Első Magyar Betűöntődébe (EMB). Először technológus, majd a vállalat főmérnöki teendőit vette át a nyugdíjba készülő Thalwieser Antaltól, aki a betűöntöde műszaki vezetője volt közel három évtizeden keresztül. Ebben az időben indult a Gábor Pál tervezte Tótfalusi antikva gyártása, amelynek irányításával kezdődik az a páratlanul termékeny 14 év, amit a betűöntöde főmérnökeként végzett. Kezdetben számtalan, a művészi munkától távol álló, száraz, műszaki feladattal kellett megbirkóznia. Először a nagyfokozatú műanyag plakátbetűkhöz való matricák gyártásával, majd a nyomdaipar igen elhasznált szedőgépfémmel való regenerálását kellett megoldania.
Az öntöde 1955-re tervezett termelése: 47 tonna betű, 51 tonna kitöltőanyag, 6,1 tonna rézlénia és 10 ezer Monotype keretmatrica. A 47 tonna betűt az öntöde szinte kizárólag a régi ill. felújított matricáiról öntötte. A raktáron ez idő szerint 250.000 öreg betűmatrica szolgálta a magyar nyomdaipar keményfémbetű igényét. A megújulás igénye – többek között egy új magyar betűtípus születésének latolgatása – ez időre esik, amely a betűexport lehetőségeit, a szóba jöhető szomszédos országokkal való régi kapcsolatok felvételét is körvonalazta. Az exportra rendkívül nagy szükség volt a gazdaságos működéshez. A cél érdekében többször utazott a főmérnök a környező országok szakmai fórumaira, a betűgyártó cégek meghívására, tapasztalatcserére. Járt Lipcsében, Drezdában, Moszkvában, Leningrádban, Katowicében, Krakkóban, Varsóban, Prágában és Berlinben. Dabasi Gyula igazgató és Nagy Zoltán főmérnök egy betűválaszték-bővítő programot indított el a Tótfalusi antikva sikereinek kapcsán, amely a lipcsei könyvművészeti világkiállításon 1959-ben ezüstérmet nyert. További ösztönzőként hatott, hogy az EMB két betűtervezési pályázatán (1959, 1960) külső grafikusok is nyújtottak be pályaműveket. Összesen 17 szövegbetűre és 29 címbetűre érkezett javaslat. A címbetűtervek közül a Reklám kurzív és a Kalligrafia volt az, amely alkalmasnak bizonyult a kivitelezésre. A Tótfalusi antikva jó szereplése adta a további ötletet egy kontúros Tótfalusi díszbetű-sornak a tervéhez, amely 1961-ben látott napvilágot. A Reklám kurzív és a Díszes Tótfalusi megjelenése a program kezdő sikereinek visszaigazolása volt.    A felemelkedés másik eleme pedig – akármilyen furcsán is hangzik – a rendkívül szerény fejlesztési lehetőségekkel küszködő nyomdaipar volt. Nem volt pénz kutatásra, új technológiára, modern gépekre, de a betűöntődében dolgozó kitűnő szakemberek fejében ott volt a sok kivitelezhető ötlet, amiből többet meg is valósítottak. Először a betűmatrica gyártásához alkalmas precíziós kétdimenziós pantográf-gépet, speciális (50-szeres) nagyítógépet szerkesztettek, amit saját műhelyükben meg is építettek. Korszerűsítették a metszést könnyítő és segítő előmunkákat, fotóeljárást vezettek be és azt a különböző fázisokban jó eredménnyel alkalmazták. Fémvizsgáló laboratóriumot létesítettek. Az egyik legjelentősebb fejlesztésük mégis nagyságrendben a Monotype öntőgépek részére készülő hazai keretmatrica-gyártás megvalósítása volt. Aki ismeri e technológia részleteit, az tudja igazán, milyen komoly műszaki teljesítmény volt ez az 50–60-as években. Korábban ilyen miniatűr kategóriába tartozó betűmatricákat csak Angliában készítettek.  Ebben az időszakban az Első Magyar Betűöntödében nemcsak a betűmetszés, hanem a hazai betűtervezés is fénykorát élte. Sorra születtek a betűtervek és rendre meg is valósultak. Rövidesen az Ecsetírás jelent meg 6 fokozatban, majd Dabasi Gyula a Bodoni betűcsaládhoz tervezett több keskeny változatot és egy keskeny kontúros verzál is elkészült.

A Margaret antikva

A hatvanas évek közepén, amíg nálunk még a hazai tervezésű ólombetűk fénykorának örülhettünk, tőlünk nyugatra már komolyan bontogatta szárnyait a fényszedés, de leginkább annak is előfutára, a címfényszedés. Az újkori reklámbetűk bölcsőjénél állunk 1965-ben, amikor a new-yorki Visual Graphics Corporation meghirdeti nemzetközi betűtervezési pályázatát. A pályázat kiírója egy sikeres és elterjedt fotószedőgép a PhotoTypositor és a hozzá fontokat gyártó neves cég volt az Egyesült Államokban. Az öreg barát Vértes Jenő hívja fel a főmérnök figyelmét a nagy lehetőségre, ő azonban hitetlenkedve áll a nagy kihívás hírére. 
A napi munka után az otthoni szabadidőben „a fiók részére” nagyon sok betűvázlat készül. Sok még kiforratlan és vázlatos, van közte olyan aminek még érnie kell, de, ...de, van közöttük egy teljesen új..., egy olyan „sosem” volt. Még nincs kész, de kifejezetten címszedésre alkalmas, a fotószedés kritériumainak is megfelel, „hordóformájú” egyedi jelleggel, rendkívül szép és újszerű kurrens „g” betűjével, ... talán ebben van valami. Amit feleségéről Margaret-nek nevez el. És az utolsó pillanatban elküldi pályázatát a nagy nemzetközi megmérettetésre. Azután 1966. július 5-én este megérkezik a távirat Amerikából, amelyben jelzik, hogy a betű díjat nyert. A pályázatra 777 munka érkezett a világ minden tájáról, az egyetlen pályázat Magyarországról. Nagynevű, már akkor világhírű és profi betűtervezők mellett (André Gürtler és a bázeli stúdió – Egyptian 505, Raphael Boguslav New Yorkból – Visa, Aldo Novarese Torinóból – Exempla) rangos társaságában a Margaret Antikva kapta az egyik nagydíjat. A pályázat kiírója a Visual Graphics Corporation ekkor már olyan technológiai felkészültséggel rendelkezik, hogy egy grafikai modifyer-rel megrajzolja a világos, a félkövér és az extra kövér változatot, egy 12°-os optikai döntéssel pedig a mesterséges kurzívot, (mai terminológiával oblique-ot), kiépítve egy teljes Margaret családot. Eredetileg a mester megrajzolta a valódi kurzívját, de azt nem tartotta még kiforrottnak, így az kurzív nélkül maradt, de ez nem volt akadálya annak, hogy a betű világsikert arasson. A betű licencét megvásárolta a Photo Lettering Inc., a Linotype, a Berthold, Alphatype, Zipatone és még hosszan sorolhatnánk a betűgyártó cégeket. A National Geographic magazinban évekig előszeretettel alkalmazták a betűtípust, plakátokat terveztek belőle Herb Lubalin és más neves tervezők. A betű külföldi sikerei ellenére itthon a nyomdák és a szűklátókörű, gáncsoskodó szakmai vezetés nem tartott rá igényt. Nagy Zoltán betűmetsző számára ez a közönyösség és a történeti párhuzam Tótfalusi Kis Miklós kétszázötven évvel korábbi küzdelmét vetítette az elkövetkezendő alkotói évei elé. A betűtervet a Könnyűipari Minisztérium megbízása alapján ugyan az EMB is megvásárolta azonban mégsem lett szedhető betű Magyarországon a Margaret antikva. Pontosabban, hazánkban az egyetlen érdeklődést a székesfehérvári Vörösmarty Nyomda mutatja a betű iránt. 1988-ban a Linotype Linotron 202 majd Linotron 300 fényszedőgépeihez Németországból megvásárolta az egész család digitális változatát, ahol újságot és könyveket szedtek ebből a betűből.
Kis kitérő után folytassuk az 1967-es esztendővel, amikor a betűöntöde műhelyeiben a Széles félkövér groteszk, a Széles kövér groteszk latin és cirill 9–9 betűfokozata van gyártás alatt. Rá egy évre pedig létrejön a program utolsó ólombetűje a Kalligráfia amelyből 5 méret készült 1968-ban. Ezt követően nagy fordulat következik be az egyetlen magyar betűgyártással foglalkozó cég történetében. Az 1890-ben alapított Első Magyar Betűöntöde mint önálló vállalat 1968. december 31-én megszűnt, feladatát átvette a Nyomdaipari Grafikai Vállalat, itt már csak egyetlen betűcsalád, a Pannon antikva készül el és ezzel végleg megszűnik a betűgyártás Magyarországon. Nagy Zoltán 1969-ben megvált a betűöntődétől, ahol a nyomdászatról és a betűkről hihetetlen nagy tudást halmozott fel. Munkáját ízlés és gondosság, finom érzék és mértéktartás, művészettel párosult hatalmas technikai ismeret jellemzi, melyet át kell adni a jövő nemzedéknek. 1970-től a Magyar Iparművészeti Főiskola Tipografikai Tanszékén tanít, 1975-től docensként. A tanszék szakmatörténeti kutatócsoportjában a magyar betűöntés 19. és 20. századi történetével és a hazai nyomdai betűtípusok és betűminták kutatásaival foglalkozott. Erről tanulmányokat írt. Kiállításokon mutatják be terveit New Yorkban, Frankfurtban és Magyarországon. Az IGV megbízásából készít proporcionális egységbeosztással betűterveket. Kivitelező a Ransmayer & Rodrian (Nyugat-Berlin). Majd a Belügyminisztérium megbízásából az új típusú útlevelekhez tervez a hamisítást megnehezítő betűterveket. Éveken keresztül idegen nyelvű folyóiratok részére remekbeszabott címsorokat rajzol és közben vissza-visszatér fiatalkori élményei helyszínére az Athenaeumba, ahol a fiatal tipografikai tervezőknek ad át örökbecsű tapasztalatokat. Majd a szakszervezet mesterkurzusain (ahol valamikor Ő is kezdte) tart előadásokat a jövő „betűmesterei” számára. Később 1984-ben az ITEX magyar fejlesztésű  negyedik generációs (lézer-fényforrású) fényszedő-rendszerhez több mint 20 betűtípust tervez. Munkásságát a Munka Érdemrenddel (bronz fokozat 1965, ezüst 1983), 1970-ben Tótfalusi-díjjal tüntették ki. A tanítás, a tapasztalat átadása a jó képességű fiatalok részére az utolsó percig fontos volt. 1998. október 8-án is előadásra készült, de az óra elmaradt…
A klasszikus ólombetűt tervező magyarok közül Reiner Imre (1900-1978) 25 típusa után Nagy Zoltán (1920–1998) volt a legtermékenyebb. Ebből 7 ólomba metszett típus mintegy ötven fokozatának betűszekrénye őrzi emlékét.

(Vémi József)