Kis Miklós [(Misz)Tótfalusi]

Sokan, sokféleképpen leírták már véleményüket a legnagyobb magyar betűmetszőről. Hivatkozunk arra a két igen kiváló munkára, amelyet minden érdeklődőnek szívből tudunk ajánlani:

Erdélyi féniks. Misztótfalusi Kis Miklós öröksége. Bevezető tanulmánnyal és magyarázó jegyzetekkel közzéteszi Jakó Zsigmond. Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1974.

Haiman György: Tótfalusi Kis Miklós. A betűművész és tipográfus. Budapest, Magyar Helikon, 1972.

S hogy nem túlfűtött nemzeti büszkeség dagasztja kebelünket, álljon itt példaként Nicholas Fabian dolgozata.

Janson, Kis stb. fontok a piacon

Az alábbiakban összefoglaljuk, hogy mely könyvtárak kínálják a – mit is? Talán ez a legnehezebb kérdés. Az nyilván kizárt, hogy bármelyik mai Tótfalusi változatot a Mester által az 1680-as években készült eredetik (ugyebár ezekből is legalább két teljes sorozatot készített) autentikus változatának tekinthetnénk. A hazai és külföldi kutatások alapján nagyjából az alábbi utat tekinthetjük kiindulópontnak. Az 1680-as években Amszterdamban elkészül az eredeti. Tótfalusi 1689-ben elindul hazafelé, a patricák (stempely), matricák (matrix, anyadúc) egy részét Lipcsében hagyja (nem tudjuk, kinél, Anton Janson özvegyénél vagy máshol). Az ezen eszközökkel készített betűk (más források szerint esetleg Amszterdamban is hagyott eszközöket, ezek más úton is eljuthattak Lipcsébe) mindenesetre már megjelennek 1720 körül Ehrhardt betűmintáján Lipcsében. Az öntöde 1860 körül Drugulin-érdekeltségbe kerül, még mindig Lipcsében. A frankfurti Stempel 1919 körül vásárolja meg ezeket a (Janson? Hollandi Antikva?) eszközöket, Janson néven árulja, és 1951-ben egészíti ki a készleteket, többek között Hermann Zapf tevékeny közreműködésével. Miközben Haiman György a hatvanas évek végén a lipcsei Drugulin utódnál (Offizin Andersen Nexö) a Tótfalusiról szóló könyve (1972) számára állítólag eredeti Tótfalusi matricákról öntött betűkből szedet mintaoldalt (de a megjelenés idejére már ezeket véletlenül selejtezték). A Stempel az 1980-as években a Linotype tulajdonába kerül (a Linotype pedig a Heidelberg része lesz), itt digitalizálják először, továbbra is Janson néven (jóllehet ekkor már az egész világ tudja, hogy Tótfalusi munkájáról van szó). Ebben az értelemben tehát talán a Linotype Janson Text változata tekinthető az eredetihez leginkább közelítőnek. És akkor a Cecchi-vonalról nem is esett szó (a bal oldali első illusztráció 1691-es Cecchi-nyomat, Updike történeti munkájából).
Tehát akkor következzen a lista, ahol örömmel konstatálhatjuk, hogy kortárs magyar betűtervező, Kóthay Gábor két változatot is készített.
Archetype (T-26) (Kóthay Gábor, 1. változat)
Ehrhardt (Linotype) (eredetileg az angliai Monotype munkája, 1937)
Ehrhardt (Monotype) (1937)
Janson (P22) (Lanston-Monotype, 1937; a Lanston-gyűjtemény 401-es és 4011-es darabja, még nincs digitalizálva, tehát nincs forgalomban)
Janson Text (Linotype) (1937) (az Adobe Font Folio is ezt a változatot tartalmazza)
Janson (Monotype) (1937)
Janson (Scangraphic) (text [SB] és headline [SH] fokozatban is)
Janson (URW)
Kis (Berthold)
Kis (Bitstream) (ott található minden Corel CD-n)
Kis Classico (Linotype) (Franko Luin, 1993)
Nikis (Linotype) (nincs forgalomban)
Tyrnavia (T-26) (Kóthay Gábor, 2. változat)
A különféle kereszt-licencelések nyomán a fenti változatok (amelyek mindegyike más-más digitalizálás) egyéb könyvtárakban is megtalálhatók. A hamisításokról és lopott változatokról most ne essék szó, de azt nem tudom megállni, hogy egy egészen extrém esetet ne ismertessek. Néhány éve a kezünkbe került a zágrábi D & N cég copyrightjával ékesített fontcsalád, amely a JansonSabon nevet viselte, és be is váltotta a nevéhez fűzött várakozásokat, ugyanis egy valódi tipográfiai giccs készült a reneszánsz és átmeneti antikva különös összeházasításából.
Fontos megemlíteni, hogy Gábor Pál Tótfalusi Antikva néven megtervezte az álló és kurzív változatú készleteket az Első Magyar Betűöntöde számára (a bal oldali második illusztráció a kurziv terv), az 1950-es évek első felében. (A díszes Tótfalusit valamivel később Nagy Zoltán tervezte.) Ez sem tekinthető az eredeti betűk autentikus változatának. Kétségkívül az eredeti mintanyomat volt a kiindulópont, azonban a terv alkalmazkodott az akkori idők nyomtatási technológiájához. Digitalizált változatról nem tudunk, mi évek óta dolgozunk rajta. Talán Gábor Péter Párizsban megvalósította a digitalizálást.