Kezdő oldal, napi fotók
Vízállás, tíz éves gráfok
A kritikus évek gráfjai
Fotók
Aktuális
 
2009 júniusának második felében az ausztriai dunai vízgyűjtő területek özönvízszerű esőzései nyomán többek között veszélybe került a Petőfi sétány Leányfalun. A kritikus helyzetben igyekeztünk rendszeres időközönként fotókat közzétenni az aktuális állásról addig, amíg a sétányról le nem vonult az ár.
 


Június 26, péntek, óránként

Június 27, szombat, óránként

Június 28, vasárnap, óránként 2 fotó

Június 29, hétfő, óránként 2 fotó

Június 30, kedd, a elkövetkező napokban alig lesz változás, elég talán napi három fotó...

Július 1, szerda, napi három fotó

Július 2, csütörtök, napi három fotó

Július 3, péntek, kicsit felgyorsult a visszahúzódás, 2 óránként jelentünk

Július 4, szombat, levonult a víz a sétányról, ami utána maradt, az már egy másik történet...

Viszontlátásra a következő árvíznél...

Sajnos a történet itt mégsem fejeződött be, elkezdődött a szervezett helyreállítás. Július 6-án, ha jól számoltam, összesen hat úr nekiállt a sétány megtisztításának. Sajátos módszert választottak, az erősen szennyezett Duna vizét szivattyúzták és tűzoltótömlővel tettek kísérletet a sár kiszorítására. A tömlőt kezelő fiatalember nem tudott megbirkózni a feladattal, talán túl erős volt a nyomás, vagy túl vastag a tömlő, a közegészségügyi haváriát mocsár létrehozásával súlyosbította. Jellemző, hogy a műveletet kísérő szerkocsi vezetője oda parkolt, ahol már saját erőből megtisztítottuk az utat, hiszen más összefüggő tiszta területet nem talált. Az igazság kedvéért megjegyzendő, hogy másnap egy ifjú hölgy és úr lapátokkal állt neki és elvégezte mindazt, amit az előző csapatnak kellett volna. Harmadnap pedig egy csapat mintegy tíz méterrel odébbvitte azokat a kupacokat, amiket a fiatalok összehordtak.  


Július 18-án következett a történet csattanója, a legrosszabb forgatókönyv valósult meg. Pár órával a tisztító vihar kitörése előtt a 11-es úton eltörött egy víznyomócső, ami önmagában még nem jelentett volna problémát, azonban a rendőrök úgy döntöttek, hogy az észak felé haladó forgalmat a sétányra terelik, ami aszfaltozottnak csak erős jóindulattal nevezhető. A hat órás kiképzés alatt volt itt minden, balra tarts, párhuzamos közlekedés, előzés, leszorítósdi, és olykor a gépjárművezetők az eszközüket sem kímélve, nagy sebességgel hajtottak végig a kátyús és szennyezett porral borított (az árvíz utáni szennyezésmentesítést sajnos elmulasztották elvégezni) úton. A lakók nem tudtak vízpermettel védekezni, mert ugyebár törött volt a cső, így a por elborította a lakásokat is.  


Úgy látszik, ez egy végeérhetetlen történet. Július 18-án a vihar után csatorna-dugulási probléma keletkezett, amit 19-én reggel oldottak meg, a dugulást elhárítva, a felesleges csatornatartalmat lejtősen a sétányra csorgatva. Viszont az árvíz levonulása után 15 nappal csoda történt, megjelent az első fertőtlenítő por, igaz, csak a felső csatornanyílások körzetében. Határozott lakossági tiltakozás nyomán (ezek szerint néha ennek van értelme) újabb adag klór került a sétányra, ezúttal az alsóbb szakaszra is, és szivattyúzták is a levet (nagyjából ebédidőben). A szarszag és a fertőzésveszély azonban nem szűnt meg, majd megoldja a természet, hacsak emberi kezek nem avatkoznak bele újból, hogy kissé még súlyosítsák és prolongálják a problémát.  


Július 19, reggel

Július 19, délben

Szeptember elsején teljes pompájában felvonult egy filmgyártási stáb. Ahogy kell, kellékes buszoktól, a 10 tonnás kamionokon át a vécékig, zajos aggregátig, catering, sörsátor meg minden, szóval komplett. Professzionális szervezés, nincs is ezzel semmi baj, bizonyára megtárgyalták a közterületfoglalást a tanáccsal és a megfelelő honoráriumot is kialkudták. Ezzel sincsen semmi baj. Nevetséges azonban a tanács szemforgató magatartása. Miközben nem engedi a portám fölé benyúló törött ágat lefűrészelni, védettnek nevezve a fát (amit bizonyos értelemben rendjénvalónak érezhetek, azt kevésbé, hogy nem szünteti meg saját hatáskörében a balesetveszélyes helyzetet), miközben súlyos pénzbüntetést helyez kilátásba, hogy nem takarítottam el az ő saját alkalmazottja által odahordott hullott-levél-kupacot, gondolkodás nélkül engedélyezi a természetkárosító területfoglalást. Lelke rajta. Mélységesen felháborító, hogy a választott testület magasról leszarja a Petőfi sétány szavazópolgárait (igaz, nincsenek olyan sokan, hogy a következő választásnál meghatározó tényezőt képezzenek). A bevételből nem futja egy a/4-es fecnire, hogy mondjuk pár nappal korábban tájékoztassa a lakókat a várható kellemetlenségekről. Hogy majd a gyerek nem fog tudni elaludni, és így kora reggel fel sem tud ébredni, hogy iskolába mehessen, és ha délután hazaér, a házától sok méterre kell parkolóhelyet találni, mert a stáb a bejáratot elfoglalta (az engedély bizonyára a sétány és a Duna közötti területre szól, ahol a nagyok mellett tényleg számos személygépkocsi parkol, de hát ki ne növelné boldogan a rendelkezésére bocsátott területet). Nyilván az sem szempont, hogy a folyamatos közlekedés keltette portól meg lehet fulladni. A szavazópolgár saját erőből védekezik, és a vízdíja terhére napjában többször locsolással csillapítja a légszennyezést a közterületen (miközben a tanácsi vízmű munkatársai az utca végében bámulják a tumultust, ahelyett, hogy napjában háromszor fellocsolnák az utat, amelyik helyenként még mindig az egészségre káros árvizi lerakódást tartalmazza). A sétány eredeti jellege nem először sérül súlyosan (és bizonyára nem is utoljára). Eltűntek a kisgyerekeket sétáltatók, a levegőző nyugdíjasok, alig van kerékpáros a kerékpárúton. És így tovább. Igaz, a spontán gépjárművezetői tanfolyamok is megszűntek kis időre. Csodálkozni nem érdemes, majd csak vége lesz ennek is egyszer, a bőrünkre rakódó finom porréteget meg lezuhanyozzuk és kész. A tanácselnök meg csodálkozik, hogy nem szeretik kellőképpen az ő alattvalói.  


© font.hu, 2009. Némely jogok fenntartva (mondjuk a jobb fotóké mindenképpen).

Utolsó módosítás: 2009-09-02


Vissza a főoldalra